Az Erdélyi Fiatalok 1930–1940 között Kolozsváron megjelenő főiskolás lap. Tíz és fél évfolyama, 47 száma jelent meg. Címe 1936–37-ben: Fiatalok. Szerkesztette László Dezső.
A lap már indulásakor a főiskolás kérdéseken túlmenően „A romániai új magyar nemzedék folyóirata” akart lenni, bár ezt az alcímet csak 1934-ben veszi fel. Az első szerkesztőségi cikk azok nevében szól, akik beleszülettek az I. világháborút követő új helyzetbe, akik „annak a földnek a gyermekei, amelyen ezer éven át, politikai változások alatt a különböző fajú népek egyetértésben éltek egymás mellett” és közös eszményt alakítottak ki: „fajok találkozását az emberi értékek magaslatán”. Összefogást hirdettek „felekezeti és osztályellentétek felett”, igényelték, hogy az ifjúság maga oldja meg anyagi és szellemi problémáit, programjukba vették az ifjúság előkészítését a reájuk váró feladatokra, hogy „az erdélyi magyarság szellemi vezérei” lehessenek.
Az Erdélyi Fiatalok indulása szellemi erjedést váltott ki a romániai magyar közéletben, és az új nemzedék széles rétegeit ébresztette öntudatra. A szerkesztők tanítómesterüknek vallották Ady Endrét, Szabó Dezsőt és Móricz Zsigmondot, akik közül Szabó Dezső népi szemlélete s parasztromantikája hatott a legtartósabban. A hazaiak közül Makkai Sándor járult hozzá leginkább eszmefejlődésükhöz Magunk revíziója (Kv. 1931) c. munkájával, de a székely írók is befolyásolták a folyóirat faluszemléletét. Ez a program azonban csak átmenetileg tarthatta össze a főként középosztálybeli és falusi származású új főiskolás nemzedéket. 1933 elején egyrészt a baloldali, másrészt az erősen katolikus ifjúság részéről érkező támadások következtében a vezetőséggel szembenállók kiléptek a főmunkatársi közösségből, s a lap megmaradt a világáramlatokkal szemben harmadik utas erdélyi magyar álláspontot kialakító, az ifjúság és a falu kérdéseire szorítkozó közösségnek.
Fejlődésének második szakaszában a folyóirat behatóan foglalkozott a pályaválasztás és az elhelyezkedés kérdéseivel, az egyetemileg engedélyezett diákegyesület megalakításának előkészületeivel, oktatás- és nevelésügyi problémákkal. Az irodalom és társadalom kérdésében a lap szembefordult az erőltetett szociologizálással (Jancsó Béla cikke 1935-ben); ankétot indított az irodalomtanítás kérdésében, és követelte az erdélyi irodalom olvasókörének demokratizálását.
A legtermékenyebb munkát a falukutatás terén végezte. A faluszemináriumok, a falumunka-pályázatok és falusi kiszállások, a kapcsolat Dimitrie Gusti professzor falumozgalmával, valamint a lap 1931–32-ben megjelent „Falu-füzetei” egyrészt azt hirdették, hogy az értelmiség helye a falusi nép oldalán van, másrészt azt, hogy a magyar kisebbség jövője a falu helyzetének javításán fordul életre vagy halálra. Az 1933-as szakadás után az Erdélyi Fiatalok megmaradt az új nemzedék egyik csoportjának, s fenntartással fogadta az ifjúság szélesebb alapokon való szervezésének gondolatát. Élesen szembefordult a Vásárhelyi Találkozó megrendezésével, és programját is heves bírálatban részesítette.
A lap jelentősége, különösen fejlődésének első szakaszában számos akkor szunnyadó kérdés (nép és értelmiség, társadalmi és művészi tudat, osztály és nemzetiség, államhatalom és társadalmi öntevékenység, haza és nagyvilág) bátor felvetésében rejlik. Nevelő hatása a 30-as évek fiatal nemzedékére kétségtelen. Az Erdélyi Fiatalok irányította az értelmiségi ifjúság figyelmét a közügyekkel való foglalkozásra.
A leíráshoz a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon elektronikus változatában található szócikket használtuk fel, https://lexikon.kriterion.ro/szavak/836/